Bodajk, tábor, kreativitás

Iskolánk 20 diákjának is lehetősége nyílt arra, hogy július végén, hét napot együtt töltve, kreativitásukat kiengedve szórakozva dolgozzanak.

2015. július 22-én 16 bélás művészpalánta (négyen sajnos lebetegedtek) és két kísérőtanáruk indult neki iskolánk épületétől az akkor még sok kíváncsiságot rejtő Bodajki Falutáborba. Az odafele úton betértek a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba, ahol egy idegenvezetést követően találkoztak a ma is élő grófnővel. De ekkor már érződött az erős izgatottság, hiszen már csak 6 km választotta el a diákokat a táborhelytől.

A tábor az Új Nemzedék Központ Bázisiskolai Programján belül jött létre, így a szekszárdi I. Béla diákjain kívül további 140 tanuló és művészpalánta vett részt az ifjúsági rendezvényen. Az ország összes pontjáról érkeztek: Pécsről, Győrből, Miskolcról, Kiskunhalasról, Balassagyarmatról, Sarkadról, Békéscsabáról. Megyénkből egyedül iskolánk vesz részt a programban. 

Az első nap, a bélások csapatépítő programokkal ismerték meg egymást, majd a BIP-ről is többet tudtak meg. Ekkor dőlt el a banda további sorsa is: kettévált a csapat. Az egyébként Összművészeti táborban a diákjaink a szépírás, szép olvasás, versírás valamint a média műfajaiban dolgozhattak. Eldőlt. A 16 főből nyolcan médiával, nyolcan pedig szépírással/szép olvasással foglalkoztak. 

A médiások feladata a közeli város, Bodajk bemutatása volt. Kovács Zoltán tanár úr azt kérte az általa (is) vezetett csapat(ok)tól, hogy próbáljanak különleges lakókat bemutatni, de ha nem megy, mutassák be kreatívan a helységet. De a médián belül fotósok is kibontakozhattak.
Akik a szépírás/olvasás ágat választották Jaksa Annamária tanárnővel dolgozhattak kiejtésükön, beszédjükön, írásukon. 

A hét napos tábort tanáraink olyan kellemes programokkal tűzdelték, mint például egy jó (meredek) túra Bodajkra (s ott városnézés), fürdés a Velencei-tónál, utazás Székesfehérvárra. A tábor alatti hét napban mindenki kivette a részét a munkából. Míg a magyarosok otthon, feladatokkal fejlesztették tudásukat, a médiások Bodajkot filmezték, olykor  a meglévő felvételeket megvágták.

Minden este leszállt a jó hangulat az Összművészeti táborra, hiszen kötelező kellékek voltak a társasjátékok,a hordozható hangszórók, valamint esténként filmvetítéseket is szerveztek Kovács Zoltán tanár úr közreműködésével. 

Az egy hét gyorsan eltelt. Hétfőre mindenki elkészült a művészeti munkákkal, így hétfő délután művészeti bemutatót tartottak a tábor résztvevői. Voltak, kik színdarabbal készültek, mások balett előadással, valakik életpályamodellekkel foglalkoztak (állásinterjú, mi legyek, ha…?), és persze voltak olyanok, akik káprázatos rajzokat készítettek 5-6 (!) nap alatt. A rajzosok műveit kiállították. 

HAMAROSAN ÚJABB CIKKEL ÉRKEZÜNK!:) 

A szekszárdi csapat által készült videókat hamarosan elérhetővé tesszük Youtube-csatornánkon! .