Hogyan tegyük tönkre az életünket tutorial – Breaking Bad kritika

Nem mai sorozat, de hogy örök, az biztos.

A történet röviden

Kapcsolódó képA Breaking Bad első epizódja 2008-ban jelent meg. Megismerhetjük Waltert, egy gimiben tanító kémiatanárt. Egyszerű életet él terhes feleségével és agyi bénulás miatt rokkant fiával, ám ez nem tart örökké. Előrehaladott stádiumú tüdőrákot állapítanak meg nála az orvosok, amitől minden a feje tetejére borul. Az egész család és közelebbi rokonok idegesen pattognak és azon gondolkodnak, hogyan segítsenek rajta. Amit ők nem tudnak, az az, hogy Walt jobban aggódik amiatt, hogy halála után a családja nem fog nagy összegben részesülni, és a kemoterápiát sem volt biztos benne, hogy ki tudják fizetni. Sógora, Hank felajánlotta, hogy állja neki a kezelést, de főszereplőnk ezt nem fogadta el. Ehelyett titokban metamfetamin előállításába kezdett egy volt diákjával, Jessevel.

Na most, én ezt a sorozatot pár éve néztem végig. Nagy elvárásaim voltak tőle, mert mindenkitől csak azt hallottam, hogy “ÚRISTEN KAMILLA, EZ EGY OLYAN SOROZAT, AMIT VÉGIG KELL NÉZNED”, és meg kell mondjam… nem hazudtak. Sőt, ez egy gyenge kifejezés arra, hogy mennyire izgalmas és eseménydús a története. Reálisan mutatja be a hirtelen beérkezett pénztől való boldogságot, majd az egyre csak gyülekező problémákat és a velük jövő drámát.

A szereplők

Kapcsolódó kép

Walter egy kedves, aranyos tanárbácsiként kezdi a történetet. Aztán beteg tanárbácsi, beteg családapa, beteg drogkereskedő, majd végül a vásárlói által Heisenbergnek hívott, enyhén szólva erőszakos férfi lesz belőle. A pénz hatalma és a sok stressz drasztikusan megváltoztatja a szereplő jellemét.
Skyler, a felesége egy, a sorozat elején nem nagyon számító karakter, aki egyre jobban előretolta magát egészen addig, míg hirtelen fontossá nem vált. Mivel férje viselkedése egyre érdekesebb és titokzatosabb lett, kapcsolatuk sajnos hamar megromlott.
Walter Jr., főszereplőnk fia az ártatlan, beteg gimnazista. Bénulása miatt dadog és mankóval jár – amit mellesleg egy átlagos színésznek nagyon nehéz lehet hitelesen eljátszani. A fiú adománygyűjtő honlapot készített annak reményében, hogy így fizetni tudják majd apja kezelését.
Hank egy DEA ügynök. Hogy ez mit jelent? Nos, fő feladata a kábítószergyártás megakadályozása. Walter általa világosodott fel arról, hogy a drogdílerkedéssel milyen sokat lehet keresni. Tudta, hogy ennek rengeteg hátránya is van, de számára mindennél fontosabb volt az, hogy családja pénzhez jusson korainak jósolt halála előtt.
Kapcsolódó képJesse volt a kedvenc szereplőm. Vicces volt és jól ábrázolta az átlagos, elveszett fiatalok viselkedését. Hirtelen haragú természete és drogfüggősége miatt családjával nem ápolt jó kapcsolatot. Walter egy bizonyos szinten “apaként” lépett be az életébe, ám barátságuk elég ingadozó volt. Leginkább egyszerű munkatársak voltak, akik durva veszekedéseik ellenére lojalitásukat a sorozat végéig megőrizték.
Saul Goodman az utolsó szereplő, akiről mesélni fogok. Ő Walter ügyvédje, aki sikeresen elintézte azt, hogy a drogkereskedéssel szerzett bevétel adományként érkezzen a korábban említett weboldalra, így tisztára mosva az igencsak nagy összegeket. A harmadik évadtól lett állandó szereplő, aki mindig segített Walternek problémái megoldásában.

Miért jó ez a sorozat?

Kapcsolódó képHát, miért nem? A történet mindig halad, ha jól emlékszem egy epizódot kivéve, de esküszöm még az is izgalmasra sikerült. A színészek jól alakítanak, a zenék is hangulatosak. Igazából egyedül a látvány az, ami nem kiemelkedő. Ezzel ellentétben a kamerával nagyon jól bántak, és a tipikus betépős-bulizós vagy éppen magányos jelenetek nagyon jól sikerültek. Mindig átjött az érzelem, amit a szereplők akkor érezhettek, és meg kell mondjam, hogy bár engem amúgy sem érdekelt a drogok használata, ez a sorozat még jobban elborzasztott tőle. Mondjuk ezt lehet a Rekviem egy álomért című film jobban kiváltotta belőlem (oké, ez 100%), de azt bőven a Breaking Bad után láttam, és tudom, hogy a sorozat befejezésekor nem az a gondolat jött elő bennem, hogy a drogozás problémamentes és boldogságot okoz.

SPOILEREK KÖVETKEZNEK

Kapcsolódó képNekem a sorozat az első résztől kezdve tetszett, de onnan ugrott egy nagyot számomra, amikor Skyler megtudta, mit is csinál Walt a szabadidejében. Akkor jöttem rá, hogy a feleséget alakító színésznő is tehetséges, és emellett a legfeltűnőbb karakterváltozások is abban az évadban jöttek elő. El sem tudom felejteni azt a pár percet, amikor Skyler meg akarta győzni férjét, hogy menjenek a rendőrséghez az őket fenyegető veszély miatt, Walter pedig pár mondat után csak annyit mond: itt én vagyok a veszély.

Ezt a sorozatot én mindenképp ajánlanám, mert komolysága mellett poénos és izgalmas is. 🙂

Írta: Tölli Kamilla