HEFOP 3.1.3/B-09/3

Intézményünk, az I. Béla Gimnázium a tehetséggondozó emelt szintű matematika, tehetséggondozó emelt szintű magyar és az emelt óraszámú természettudományi tanulmányi területre felvett tanulók számára a következő tanévben a HEFOP 3.1.3 intézkedésben kiírt pályázati forrásból matematika valamint a magyar nyelv és irodalom tantárgyak tanításához - iskolai tulajdonba de a tanulóknak kiadásra szánt - kompetencia alapú tankönyveket, elektronikus munkafüzeteket (un. programcsomagokat) és 87 db tanulói netbookot vásárol. A programcsomagokat tanulóink felkészült, innovatív pedagógusaink vezetésével alkalmazzák, melynek eredményeként nemcsak versenyképes tudást, hanem olyan személyes képességeket is szereznek, amelyekkel biztosan igazodnak el az információs társdalomban, válnak sikeres és mobil tagjaivá a társadalomnak. A program előrehaladását, eredményeit konferenciákon, bemutató órákon és honlapunkon követhetik az érdeklődők.

Jelen pályázatba bevonni kívánt két 9. évfolyamos osztály közül egyikben a matematikát, másikban a magyar nyelv és irodalmat emelt szinten tanítjuk, így egyfelől a tantárgyak heti óraszáma miatt lehetőségünk van az "A" típusú programcsomag mellett a "C" típusú programcsomag alkalmazására is a tanulóknak jelen pályázatból biztosítható netbookok használatával, másfelől a tanulók tanulmányi területük kiválasztásával tanúsított elkötelezettsége alapján fokozottan támaszkodhatunk önálló ismeretszerzési hajlandóságára a "C" típusú programcsomagok feldolgozásában.

A tanulók egyes tananyag elemeket nem kell, hogy megvásároljanak, lemásoljanak, mert a használatba kapott netbookon a digitális tudásbázisokból (pl.: SDT) lemásolt anyagot használhatják tanulmányaik során.

A számonkérés az eszközök felhasználásával lerövidülhet, ezzel az ismeret átadására fordított idő megnövekedhet. Lehetőség nyílik az önálló ismeretszerzésre, az ismeretek önálló feldolgozására, a mérés-értékelés új formáinak bevezetésére. Az internet elérésével olyan kapuk nyílnak meg, melyek a feldolgozott témakörök sokoldalú megismerését teszik lehetővé, különösebb költség nélkül.

Ahogy a HEFOP 3.1.2 pályázat megvalósításának folyományaként iskolánk segíteni tudta a követő intézményekben a kompetencia-alapú oktatás bevezetését, úgy jelen pályázat megvalósítása eredményeként segíteni tudjuk a hasonló útra lépő intézményeket. A követő iskolákat támogathatjuk a kialakuló jó gyakorlatok, konferenciák és bemutató órák keretében történő átadásával.

hefop-313-logo.jpg