A kollégium rövid története

Az I. Béla Gimnázium Kollégiumát 1967-ben alapították.

Az alapítás két szervezethez kötődik: a Tolna Megyei Tanácshoz és a SZÖVOSZ- hoz. A megye az ekkor épült új középiskolájának biztosított kollégiumot, a SZÖVOSZ  pedig  az általa működtetett Bezerédj István  Kereskedelmi Szakközépiskola tanulóit kívánta elhelyezni. Emiatt két elkülönített intézmény volt az épületben. Ez az állapot 1973-ban szűnt meg.  Később a városban lévő diákotthonok megszűnésével ide kerültek a Garay János Gimnázium tanulói, majd itt kaptak helyet az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola hallgatói is.

Kezdetben a szülők valóban átadták a kollégiumi nevelőtanárnak a gyermekeiket oktatás-nevelés céljára, hiszen a fiatalok negyedévente, majd havonta, később kéthetente utaztak csak haza. A „szabad szombat” bevezetésével intézményünkben a kollégiumi élet vasárnap délutántól péntek délutánig tart. Az elmúlt évtizedekben több ezer fiatal számára teremtettük meg az iskolai tanulmányok folytatásához szükséges feltételeket, elsősorban azok számára, akiknek a tanuláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz valójoguk érvényesítéséhez lakóhelyükön nem volt lehetőség, illetve a megfelelő feltételeket a szülő nem tudta biztosítani.

Kezdetben 8-10 ágyas szobákban több mint 400, ma 3-4 ágyas szobákban 200 diákot tudunk elhelyezni.
Az intézmény fenntartója az évek során többször változott. 2017 óta a kollégium fenntartója a Szekszárdi Tankerületi Központ.

2004/2005. tanévtől bevezették a pedagógiai felügyelői rendszert, ami azt jelenti, hogy az éjszakai és a hétvégi ügyeletet pedagógiai felügyelői munkakörben foglalkoztatott egyetemi vagy főiskolai végzettségű pedagógusok látják el, nem a kollégiumi nevelőtanárok.

A 2005/2006. tanévben a Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskolával együttműködve elindult a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja.

A 2008/2009. tanévtől a kollégium tevékenységét az intézményi integráció társulási fenntartással létrejött I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda néven működő intézmény kollégiumi tagintézményeként folytatja, és továbbra is fogadja a vidéki, Szekszárdon tanuló középiskolás diákokat.

Az intézmény együttműködő kapcsolatban áll a város több középfokú iskolájával: I. Béla Gimnázium, Garay János Gimnázium, Szekszárdi Szakképzési Centrum tagintézményei, Kolping Katolikus Szakképző Iskola, Esély Szakképző Iskola, AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium.

2009/2010. tanévtől az Arany János Kollégiumi Programjában részt vevő 9. előkészítő évfolyam tanulói az I. Béla Gimnáziumban végzik a középiskolára felkészítő évfolyamot.